Ez a történet még a covid előtti időkben kezdődött - úgy két évvel ezelőtt. Egy pihentető, befelé forduló karácsonyi szünetet követően nem voltam hajlandó többé nekifutni úgy a új évnek, mint addig. Fogadalmakkal, "nomostaztánfelpörgöktöbbetsportolokmegváltomavilágot" attitűddel. Az én…

Az egész úgy kezdődött... hogy elkezdett fájni a derekam.  Ebben egyfelől nem volt semmi különleges, tekintve, hogy a koronavírus körülmények jelenleg messze nem ideálisak. Másfelől sem, mivel ebben az életkorban-és kultúrában természetes az "itt  fáj, ott fáj, amott fáj" - no de ehhez nem voltam…

 Túl a második héten, belerázódtunk a tanulásba/munkavégzésbe, távtornába/edzésbe/jógába. Erre előjött alagút-szindróma a kezemben, aminek két éve már egyszer búcsút intettem. Ez egyfajta "tanító" betegség számomra - figyelmeztet arra, hogy tényleg oda kell figyelnem a tartásomra a gép előtt…