Ez a történet még a covid előtti időkben kezdődött - úgy két évvel ezelőtt.

Egy pihentető, befelé forduló karácsonyi szünetet követően nem voltam hajlandó többé nekifutni úgy a új évnek, mint addig. Fogadalmakkal, "nomostaztánfelpörgöktöbbetsportolokmegváltomavilágot" attitűddel. Az én világrendemben ugyanis az ősz és az advent ideje is húzós. Igazán január-februárban tudok pihenni. Az időjárás is ilyenkor hűt és húz le igazán.Tartalmasabbakat eszem. Jól esik sokat aludni. 

Azt hiszem, ekkor kezdtem el valóban figyelni a saját belső ritmusomra. És ennek kapcsán kezdtem el újra figyelni a növényekre is - a rügyfakadásra. Vidékről jött lány vagyok, a tavasszal zajló beszélgetéseknek mindig a része volt, hogy mi virágzott ki, vagy épp ellenkezőleg - mi fagyott el  (Zalában  a sárgabarack szinte mindig lefagy első körben). 

Figyeltem a különféle "növénytaktikákat". A nagy svunnggal virágzókat, az óvatos rügybontogatókat. (erről jut eszembe: gondolkoztál már azon, milyen erők dolgoznak ilyenkor, csírázáskor, gyökeredzéskor, rügyezésnél? Ezt a videót ajánlom)

Hogy jutott épp most, májusban a rügyfakadás témája az eszembe?

A saját környezetemben többféle működést láttam az elmúlt hetekben. Van, aki ugyanúgy, sőt többet dolgozik, mint eddig. Van, aki teljesen visszavonult. Van, aki naponta jár a boltba, vagy épp hetente a futártól veszi át a szükséges árut. Így vagy úgy, de szinte mindenki "lefagyott" nyolc hete. Akkor, amikor a dolgok rendes módja és ideje szerint épp nyílnunk kellett volna. 

Számomra most jött el az óvatos nyílás ideje. Mérlegelés, hogy mi engedhető meg és mivel érdemes várni még. Ahogy a bezáródásban, az újraindulásban is sokféle megoldást-működést látok. Azt gondolom, épp annyira egyedi és mélyről jövő az, hogy miként és merre indulunk újra, mint az, hogy hogyan záródtunk be. 

Te hogy nyílsz?