Végre, igazán, tavasz van (sőt nyár) nem csupán az az óvatos, lélegzet - visszafojtott verzió.

Végre fűszeres, édes és nehéz illatok és szagok között vagyok - ha kifelé, a zöldbe indulok, bodza, hárs, ázott kutya, gyerekek - mikor pedig legutóbb bementem a városba (jéé, most, ez is olyan, mint régen, Zalaegerszegen, ahol a kertvárosban laktunk - szóval bemenni a városba, az egy program), feltűnt hogy a kifőzde-kipufogó-kávézószagok mellett újra jelen van valami, ami tulajdonképpen már hiányzott: végre, újra emberszagot érzek!

Itt most megállok egy széljegyzet erejéig: nálam az emberszag, mint kifejezés, a népmesei verzióban használatos (emlékeztek: mikor a sárkányok hazaértek, ezzel a felütéssel adták az elrabolt királylányok tudtára, hogy felfedezték a megmentésükre érkező emberfiakat), nem negatív, pejoratív; az az egyedi lenyomat a másikról, amit az orromon keresztül fogok be.

Az emberszag más, mint egy embermassza szaga mondjuk a metrón; ez egy saját, egyedi azonosító.

Hogy miként vagyok a szagokkal, az először akkor tűnt fel, amikor kamaszodva  szándékosan kihúztam magam az  Impulse -sprayk bűvköréből  s bár nagyon szerettem volna finoman illatozó nőszeméllyé válni, de a finomabb, komolyabb parfümökkel sem bírtuk egymást - mintha ledobta volna a plusz illatot a bőröm egy idő után - nem lett külön bejáratú "illatom", nem lett plusz azonosítóm.

Mikor táncterápiás foglalkozásokra jártam, vagy amikor kontakt tánc órákon vagyok, az emberek teljes valójukkal - így a a szagukkal  is - jelen vannak. Nekem így teljesek ezek a találkozások - a tánc, az érintések, a masszázs során. Egy újabb szelet, amit a másikból megismerhetek. Vannak a mai napig emlékezetes tánc/szag élményeim a fokhagymás gyrostól a diszkrétebb édesig.

Szóval ez ugrott be, mikor legutóbb sétáltam az utcán. Emberszag. végre.