Auckland Museum / CC BY

Évekkel ezelőtt úgy alakult az életünk, hogy egyikünknek sem volt már inges-öltönyös-kiskosztümös munkája. Ekkor bevágtam a sarokba a vasalódeszkát - és szégyen, nem szégyen, azóta csak nagyon ritkán húzom elő.

Saját, elárult vasalódeszkámra gondoltam, mikor több cikkben is olvastam, miként szégyenítette meg  a hódmezővásárhelyi tankerület vezetője a "vasalódeszkás tanárt", Vezsenyi Lászlót. A sarokba állítás egy deszkánál még csak-csak elmegy, de egy kísérletező szellemű tornatanárnál semmiképp!

Aki nem ismerné a történetet, olvasson utána itt, de addig is: nézzük meg azt a bizonyos videót az otthonúszásról:

Hadd idézzek a fenti interjúból két részletet:

"mi, a testnevelők, eleinte úgy gondolkodtunk, hogy a gyerekeknek elsősorban tartásjavító gyakorlatokat fogunk küldeni – hiszen innentől kezdve igen sokat görnyednek majd a számítógép fölött."

I...I

"A diákok nagyon lassan csatlakoztak a csoportokhoz. Nem fért a fejükbe, hogy milyen lehet az a testnevelés, ami digitális. Volt diák, aki csatlakozás helyett rámírt, hogy „ne már, tanár úr – ez most tényleg történik? Valóban számítógépen fogunk tesizni? Most ez tényleg megtörténik?”

Azaz a gyerekek igen kevéssé voltak motiváltak, nem értették, mi folyik… és hát nem voltunk jelen, személyesen, hogy elmagyarázzuk nekik. Vagy hogy kicsit feldobjuk őket."

Aki régebb óta olvassa a blogot, az tudja, hogy az elmúlt hónapokban mi is végigszívtuk  végigcsináltuk a távoktatást egy általános iskolással. Szülőként is azt tudom mondani, hogy nem volt egyszerű készségtárgyakra rávenni a gyereket - s ha őszinte leszek, magamat sem. Szóval, való igaz, hogy a digitális testnevelés nem a legegyszerűbb műfaj - szerencsére nálunk volt zoom edzés, mi is kaptunk szuper videókat (a plüssel történő célbadobás vitte el a pálmát), de a helyes ülő pozícióról is jött egy szerintem teljesen korrekt anyag, amit felnőtteknek is jó szívvel ajánlok:

Azért emeltem ki az idézett mondatokat, mert véleményem szerint a pedagógus itt nagyon pontosan megragadta a lényeget, (mostantól sokkal többet ülnek  majd a gyerekek a  gép előtt) és erre reagált a maga eszközeivel  (tartásjavító gyakorlatsor oly módon, hogy az aktivizálja a diákokat).

Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos a helyes tartás a laptop, számítógép előtt ülve - magam is tapasztaltam, hogy bizony, nem egyszerű az erre való figyelés, aminek gyorsan meg is van a maga  "eredménye".

Nem hiába szerepel a WHO ajánlásában  5-17 éves gyermekek számára napi  legalább 60 perc közepesen erőteljes és intenzív testmozgás, hetente legalább háromszor pedig izmokat és a csontot erősítő tevékenység.

A 18-64 éves korosztálynak ugyanez az ajánlás legalábbb heti 150 percnyi közepes intenzítású, vagy 75 perc erőteljes intenzitású fizikai tevékenységet ír elő (vagy ezek megfelelő kombinációját) - heti legalább két nap.

Ugyanez vonatkozik a 64+-os korosztályra is, azzal a kiegészítéssel, hogy a mozgásképesség javítására érdekében hetente három vagy több nap szükséges  fizikai tevékenységet kell végezniük az egyensúly javítása és az esések megelőzése érdekében.

(Az amerikai rákbetegek egyesülete pár napja kijött ajánlása egyébként épp a fenti számokat duplázza -   a felnőtteknek heti szinten 150-300 perc közötti, közepes intenzitású mozgást vagy 75-150 perc magas intenzitású mozgást kellene végezniük - azzal a megjegyzéssel, hogy a heti 300 perc vagy azt meghaladó nagyságrend az igazán optimális.)

Szóval könyörgök, ne a tanárt állítsuk ilyenkor a sarokba, inkább a vasalódeszkát dobjuk sutba! Vagy ússzunk rajta a rendeltetésszerű használat helyett.

                                                                               kép forrása: pixino

Több könyv is beszippant mostanság - ebből az egyik a Barbara Clark életéről és munkájáról szóló Kinesthetic Legacy.

Ebben szerepel egy idézet Barbara meghatározó tanárától, Mabel Toddtól, ami nagyon megragadott - ez a tensile-compression modell, leírása, amely magyarul valahogy így hangzik:

"A hátban található összehúzódás és a test elülső részében történő megnyúlás közötti erő-egyensúly úgy működik, mint a kerékpárlánc.
Néha valami oknál fogva a lánc egyik része lazább, vagy jobban összehúzódik, mint a többi fele.
Ilyenkor nem megy tovább, hátra a kisebb fogaskerék felé, majd gördülékenyen újra előre, hogy megtöbbszörözze a fizikai erőt.

Ugyanez történik a test erővonalával.
A súly lefelé irányul a test hátulsó részén és az erő növekszik, ahogy a súly a medenceív felé összpontosul . De ez a rendszer is egyensúlyát veszti, ha a háti szakaszon lévő folyamat nincs összhangban a a felfelé irányuló erővonalakkal a gerinc elülső részén, melyet a medencéhez, a mellkashoz, nyakhoz és fejhez kötődő izomzat biztosít.

A kerékpárlánc működése nem pusztán találó hasonlat a test működésére nézve.

Az energia abban a formában, ahogy az izomösszehúzódás biztosítja, lefelé irányul a háti szakaszon és majd előre fordul, e "testi lánc" felső része felé, keresztül a szegycsonton, a nyelvcsonton, az állkapocs alsó csontja és a koponyaalap felé, majd ezt követően újra vissza, a gerinc irányába.

Ez teszi kiegyensúlyozottá az egész rendszert és ez alapozza meg azt, hogy az izomerő a lábmunkában folytatódjék, lendületben tartva séta vagy futás közben."

Mostanában sokat gondolkodom ezen biciklizés közben :)

Köszönöm Bárány Andinak a fordítás átnézését!

Végre, igazán, tavasz van (sőt nyár) nem csupán az az óvatos, lélegzet - visszafojtott verzió.

Végre fűszeres, édes és nehéz illatok és szagok között vagyok - ha kifelé, a zöldbe indulok, bodza, hárs, ázott kutya, gyerekek - mikor pedig legutóbb bementem a városba (jéé, most, ez is olyan, mint régen, Zalaegerszegen, ahol a kertvárosban laktunk - szóval bemenni a városba, az egy program), feltűnt hogy a kifőzde-kipufogó-kávézószagok mellett újra jelen van valami, ami tulajdonképpen már hiányzott: végre, újra emberszagot érzek!

Itt most megállok egy széljegyzet erejéig: nálam az emberszag, mint kifejezés, a népmesei verzióban használatos (emlékeztek: mikor a sárkányok hazaértek, ezzel a felütéssel adták az elrabolt királylányok tudtára, hogy felfedezték a megmentésükre érkező emberfiakat), nem negatív, pejoratív; az az egyedi lenyomat a másikról, amit az orromon keresztül fogok be.

Az emberszag más, mint egy embermassza szaga mondjuk a metrón; ez egy saját, egyedi azonosító.

Hogy miként vagyok a szagokkal, az először akkor tűnt fel, amikor kamaszodva  szándékosan kihúztam magam az  Impulse -sprayk bűvköréből  s bár nagyon szerettem volna finoman illatozó nőszeméllyé válni, de a finomabb, komolyabb parfümökkel sem bírtuk egymást - mintha ledobta volna a plusz illatot a bőröm egy idő után - nem lett külön bejáratú "illatom", nem lett plusz azonosítóm.

Mikor táncterápiás foglalkozásokra jártam, vagy amikor kontakt tánc órákon vagyok, az emberek teljes valójukkal - így a a szagukkal  is - jelen vannak. Nekem így teljesek ezek a találkozások - a tánc, az érintések, a masszázs során. Egy újabb szelet, amit a másikból megismerhetek. Vannak a mai napig emlékezetes tánc/szag élményeim a fokhagymás gyrostól a diszkrétebb édesig.

Szóval ez ugrott be, mikor legutóbb sétáltam az utcán. Emberszag. végre.

Amikor  - még ősszel -  tapasztalati anatómia órákra kezdtem el járni, az ott tanultak hozzá segítettek ahhoz, hogy a test(em) felépítését ne csupán tankönyvi ábraként fogjam fel, hanem a saját megéléseimen keresztül foglalkozhassam e bennem is lévő rendszerekkel, kapcsolódásaikkal, mozgásban játszott szerepükkel. Ennek a felfedezésnek fontos állomása volt az, hogy miként érintem, érintkezem a saját testemmel. 

Ekkor láttam bele igazán, hogy milyen sokféle rétege, szó szerinti és átvitt értelemben vett mélysége lehet önmagam érintésének. A csont, a bőr, vagy épp az izmok rétege ....más és más féle érintést kívánt. A bőr felszínét finoman súroló érintés máshová visz, mint a kenyértészta dagasztásához hasonlatos átgyúrás. És nem csak a kezemet használhatom eszközül. Míg a kontakt tánc rávezetett, hogy a teljes testfelületem alkalmas érintkezésre, megfigyelésre, kapcsolódásra, az újabb kurzusok során megtapasztaltam, hogy a légzésemet, vagy épp a belső szerveim tömegének megélését is használhatom. A testemet innentől fogva egyre tudatosabban használtam tanulásra, fel-és megismerésekre - azt hiszem ezért sem véletlen az, hogy a thai masszázzsal kezdtem el foglalatoskodni, ahol szintén a saját testünkön is tapasztalva sajátítjuk el a fogásokat. 

 Amikor az elmúlt hónapokban fokozatosan bezárkóztunk és kényszerűségből egyre több időt töltöttem itthon, úgy fordult a figyelmem fokozatosan az (ön)érintések adta lehetőségek felé. Egyre inkább olyannak tűnt nekem ez a helyzet, mintha magamra maradnék a hangszeremmel, hogy közös zenekari próbák helyett ezen gyakorolhassak, S valóban; sokfelé vitt a kísérletezés - izgalmas online kurzusokon át a derékfájásig  

Noha egyre több alkalmunk van kapcsolódni, találkozni, a kíváncsiság bennem és velem maradt: mi mindenre mehetünk magunkkal? Saját magunk a saját testünkkel, a saját érintéseinkkel?

Remélem, a jövő héttől már nem csak magamban, hanem együtt kereshetjük a választ: kísérletképp MagMasszázs alkalmak szerdánként a Szent István parkban!

Addig is - jó (ön)érintkezéseket! 

Egy hónapja már írtam arról, hogy milyen új módjait találtuk a kapcsolódásnak - akkor még a lakásból sem nagyon dugtuk ki az orrunkat. 

Azóta épp annyira rohamosan nyílik minden (legalábbis nekem úgy tűnik) mint ahogy márciusban bezárult -  az a benyomásom, hogy egy nagy képzeletbeli bőröndbe pakoljuk most bele az elmúlt időszakot, hogy aztán lehetőség szerint rácsapjuk a fedelet (még rá is ülünk, hogy biztosan záródjon) és indulunk vissza abba a világba, amit márciusban otthagytunk (ami nyilván nem lesz már ugyanaz, de ez már egy másik tészta).

Nem tudom, hogy vagytok ezzel, de én elég sok mindenre bukkantam ez alatt az időszak alatt, amiről nem gondolnám, hogy "felejtős". Most azokból a kapcsolódásokból, érintkezésekből hoztam egy csokorral, amik kimondottan feldobtak, jól estek, most próbáltam ki először és egy részének kimondottan örülnék, ha a továbbiakban is velem maradhatna.

1. Erkélyen köttetett barátságaink 

Ahogy a múltkor újságoltam, az esti nyolcórás tapsok -átintegetések kapcsán megismerkedtünk az utca túloldalán élő  hölggyel, akivel azóta - a helyi FB csoport aktivitásának és segítségének köszönhetően  -  fel is vettük a kapcsolatot. A lányom rajzolt neki, írtunk egymásnak és amikor este csendesebb az utca, beszélgetünk is pár szót. 

2. Kölcsönzés a felmosóvödörben

A család közoktatott tagja rápörgött az olvasásra. De tényleg. Igazán. Kiolvasta az itthoni készletet. Szerencsére a barátaink kölcsönöznek neki, így két-három naponta járulunk egy (másik) erkély alá, ahol az első emeletről felmosóvödörben leeresztve érkeznek a soron következő kölcsönkönyvek. (Azért én már azt is várom, hogy kinyisson a könyvtár).

3. Ételszállítás

Több ismerősnek és barátnak vittem házi kosztot az elmúlt időszakban. A leginkább az vált be, hogy sütésre készítettem elő a tésztát/formát, így a másik háztartásban még be kellett nyomni a forró sütőbe - így a házias jelleg is megmaradt és a magas hőfokon történő kezelés is megtörtént. 

4. Születésnapomra

Most volt a születésnapom - így nagyon sok kedves gesztust, ötletes ajándékot kaptam.  Ezúton is köszi mindenkinek, teljes értékű köszöntés volt!

Volt, aki rajzolt nekem (nagyon szeretem, ha felnőttek rajzolnak, nem gondolom, hogy "tehetség, vagy "ügyesség" kérdése). Egyik barátnőm eddig ismeretlen dalokat énekelt fel és küldte el nekem messengeren. Kaptam meglepetés- csomagot (végre tutira itthon voltam, át tudtam venni), a bulim pedig zoomon zajlott. Épp ez a megoldás tette lehetővé, hogy három országból és öt városból ugyanúgy részt tudjanak venni az ismerősök, beszélgettük, boroztunk, sőt, még torta-evés is volt ;)

5. Amire amúgy nem lett volna időm és lehetőségem - konferenciák és kurzusok online

Egyre rutinosabb résztvevője vagyok az online kurzusoknak és konferenciáknak - ma reggel épp egy olasz-angol nyelvű testtudati csoportban töltöttem másfél órát. Kifejezetten elszomorított, amikor a tanárunk, Eleonora azzal búcsúzott, hogy a következő alkalom lesz az utolsó, hiszen Olaszországban is lassan nyitnak a helyek, így befejezi az online órákat. De ezen felül járok heti rendszerességgel csoportba, tornászni, végigkövettem egy többnapos beszélgetés-sorozatot . Nagyon szeretném, ha e tekintetben nem zárulna be minden online ajtó, mert vidéken születettként, vagy a nemzetközi kurzus-kínálatot követve magyarként sokszor tapasztalom, hogy  a földrajzi távolság, kellő idő és pénz hiánya számos lehetőségtől megfoszt, ami így viszont elérhető.

Most viszont lassan én is nyílok és izgatottan invitállak egy személyes találkozásra, május végétől. 

Találkozzunk a Margitszigeten, a MagaMasszázs alkalmakon, itt a blogon pedig lassan rátérek a karanténon túli témákra.

Ez a történet még a covid előtti időkben kezdődött - úgy két évvel ezelőtt.

Egy pihentető, befelé forduló karácsonyi szünetet követően nem voltam hajlandó többé nekifutni úgy a új évnek, mint addig. Fogadalmakkal, "nomostaztánfelpörgöktöbbetsportolokmegváltomavilágot" attitűddel. Az én világrendemben ugyanis az ősz és az advent ideje is húzós. Igazán január-februárban tudok pihenni. Az időjárás is ilyenkor hűt és húz le igazán.Tartalmasabbakat eszem. Jól esik sokat aludni. 

Azt hiszem, ekkor kezdtem el valóban figyelni a saját belső ritmusomra. És ennek kapcsán kezdtem el újra figyelni a növényekre is - a rügyfakadásra. Vidékről jött lány vagyok, a tavasszal zajló beszélgetéseknek mindig a része volt, hogy mi virágzott ki, vagy épp ellenkezőleg - mi fagyott el  (Zalában  a sárgabarack szinte mindig lefagy első körben). 

Figyeltem a különféle "növénytaktikákat". A nagy svunnggal virágzókat, az óvatos rügybontogatókat. (erről jut eszembe: gondolkoztál már azon, milyen erők dolgoznak ilyenkor, csírázáskor, gyökeredzéskor, rügyezésnél? Ezt a videót ajánlom)

Hogy jutott épp most, májusban a rügyfakadás témája az eszembe?

A saját környezetemben többféle működést láttam az elmúlt hetekben. Van, aki ugyanúgy, sőt többet dolgozik, mint eddig. Van, aki teljesen visszavonult. Van, aki naponta jár a boltba, vagy épp hetente a futártól veszi át a szükséges árut. Így vagy úgy, de szinte mindenki "lefagyott" nyolc hete. Akkor, amikor a dolgok rendes módja és ideje szerint épp nyílnunk kellett volna. 

Számomra most jött el az óvatos nyílás ideje. Mérlegelés, hogy mi engedhető meg és mivel érdemes várni még. Ahogy a bezáródásban, az újraindulásban is sokféle megoldást-működést látok. Azt gondolom, épp annyira egyedi és mélyről jövő az, hogy miként és merre indulunk újra, mint az, hogy hogyan záródtunk be. 

Te hogy nyílsz?

Anyák napi ölelések - idén másképp

Május eleje van. Anyák napja. Nálunk még  a családi születésnapok ideje.

Vidékről jövök. Karácsony óta nem találkoztam a családommal személyesen. Húsvétkor szoktunk leutazni, majd májusban jövünk össze, újra.

Anélkül, hogy DIY oldallá fordítanám a blogot, szeretném elmesélni, mit találtam ki és milyen csomagocskákat adtam fel egy hete, hogy mostanra odaérjenek a címzettnek.

Azóta már másnak is csináltam - ÖLELŐkártyákat.

Az ötlet alapja a jancsiszög volt, melyet gyerekkoromban sokszor használtam:

Mivel most csak papírjaink voltak, arra gondoltam, hogy a kapcsot egy hosszú,keskeny félbehajtott keményebb papírlap fogja helyettesíteni. Ha ezt az üdvözlőkártya belsejében elhelyezem, (ez nálam a virágok bibéjét helyettesítette) a papír-kapocs két hosszúra hagyott szára kívülről a kártya két oldalára kerül.

Mint két kar a lap két oldalán, körülfogja azt. Mint két ölelő kar. Jó volt látni és továbbadni ezt a mozdulatot.

Most így, a papírból. Virtuális ölelés.

Az egész úgy kezdődött...

hogy elkezdett fájni a derekam. 

Ebben egyfelől nem volt semmi különleges, tekintve, hogy a koronavírus körülmények jelenleg messze nem ideálisak. Másfelől sem, mivel ebben az életkorban-és kultúrában természetes az "itt  fáj, ott fáj, amott fáj" - no de ehhez nem voltam hozzászokva.

Így még nem ismertem a testemet. 

Ha spirituálisabb, vagy fennköltebb vonalon mozognék, azt mondanám, hogy ez a fájdalom volt az elmúlt időszakom nagy tanítója.

A magam módján meg inkább úgy fogalmaznék, hogy ilyen konstruktívan már rég nem álltam bele a földbe. Kevés történés hozott mostanában ennyi tanulságot, pedig azért mostanában történések és tanulságok is akadnak bőven.

Az első meglepetés az volt, hogy milyen nehezen engedem el a folyton-folyvást mozgást és engedem meg magamnak a fekvést, pihentetést, pedig  most tényleg nem rohanunk sehová. Talán a gyerekkori kövérség az oka,de rá kellett, hogy ébredjek, hogy ez az egyik nagy félelmem; ha rövid időre is, de nem tudok a megszokott intenzitással mozogni.  Így eshetett meg, hogy #maradjotthon hatodik hetére tudtam azt megvalósítani, ami másnak kapásból sikerült: hogy egy hétvégén át dögöljek a kanapén és tényleg ne csináljak semmit.

("meglepő" módon nem történt semmi jóvátehetetlen, nem dagadtam a kétszeresemre, nem lettek egy csapásra plettyedtek az izmaim ugyanakkor a pihentetés jó kiindulópont a második szakasz, az óvatos mozgatás felé).

A másik nagy kupac tapasztalatot az online mozgási lehetőségek (nekem) megfelelő kiválasztása hozta. 

Utólag ugyanis úgy látom, hogy már magát a problémát is részben ez okozta, hogy több online kurzust is követtem, ami mozgásra, érintésre fókuszált, és azt hiszem és ebben a helyzetben, ahol épp volt egy kezdődő-élesedő fájdalom a testemben de még nem volt meg a rutinom abban, hogy nekem mi a jó és mi a rossz, csak fokoztam a problémát, a helyett, hogy megoldottam volna.

 Nos, instant megoldás, happy end, vagy amit akartok, azóta sem lett.

Lett helyette egy többé-kevésbé jól működő rutin, amit azoknak a segítségével állítottam össze, akik a valóságban is ismernek.

A gyógytornászommal  messengeren keresztül számoltam be a panaszaimról és ő is így mondta el, hogy mi lehet a fájdalom oka; hogyan lenne érdemes változtatnom az ülő pozíciómon. A pilates tanárom  olyan videót mutatott, aminek  segítségével óvatosan, minden este tudtam egy kicsit tornászni.

Ez a kis intermezzo a fájdalom kezelésén kívül is szolgált gondolkodnivalóval.

Korábban mereven elzárkóztam a mindenféle netes mozgás elől. Meggyőződésem, hogy a személyes (test)ismeretet semmi nem helyettesítheti.

Ugyanakkor azt látom, hogy igenis vannak olyan élethelyzetek - akár ez, most - amikor új utakra kell fordulnunk.

Aminek a kiindulópontja önmagunk minél pontosabb érzékelése, és az erről való minél pontosabb kommunikáció másokkal.

 Kíváncsi vagyok, merre kanyarog.

Ahogy egy héttel korábban írtam; mostanra világossá vált, hogy a számomra normális világ, azokkal a fajta érintésekkel, találkozásokkal, amelyek igazán fontosak nekem, egy jó ideig nem tér vissza. Kapcsolódásaink új mederbe terelődtek. Igen, jórészt az online térbe; de van néhány olyan offline találkozási pont, ami most különösen jól esik. 

1. Nyolc órai taps

Minden este megtartjuk nyolcórás tapsot a környéken. Különösen kedves szokásunk ez  azóta, amióta van az utcánk túloldalán egy idős hölgy (nem tudom, hogy az utcán felismerném-e), akinek az erkélye velünk szemben van épp. Minden este átintegetünk egymásnak, majd a taps végeztével elköszönünk.

2. Élet a gangon

Gangos házban lakunk, már nem először. Megszoktam és szeretem ezt a formát, ami jelen esetben különösen alkalmas arra, hogy megtartsuk a kívánt távolságot, mégis tudjunk a másikról. Beszélgetések, közös online rendelések terepe a körfolyosó, amit gyanítom, ahogy megyünk bele a nyárba, még többet és intenzívebben fogunk használni. Együtt is, akár.

3. Erkélybeszélgetések

Kedves ismerőseink az első emeleten laknak; ez a magasság ideális arra, hogy napi sétánk során meglátogassuk őket, beszélgessünk egy kicsit. Csak a nézőpont változatlan: ők fölülről néznek le ránk, mi alulról szemlélődünk.

Nem gondoltam volna, hogy ezek az újfajta találkozások ennyit jelentenek. Bár nagyon vágyom a természetbe, vidékre, de most látom azt is, hogy mennyire szükségünk van erre a baráti-ismerősi közegre - a füvesítést, zöldítést pedig megoldjuk a lakáson, a házon belül. 

Így kapcsolódunk mi. Másként, mint eddig, de örülök, hogy sikerül.

(saját kézrajz)

Az érintésen keresztüli érzékelés mindig kiemelt fontosságú volt a számomra. 

Gyerekkoromban a nagyszüleimnél saraztam, ültettem, gyümölcsöt gyűjtöttem, varrni és kötni tanultam.Olyan iskolába jártam, ahol lehetőségem nyílt szőni, agyagozni, rajzolni. Aztán, ahogy a tánc és mozgás felé fordultam, bejött a képbe a kontakt tánc, a tapasztalati anatómia, majd pedig megérkezett az életembe a thai masszázs.

A polcomon itt sorakoztak a masszázshoz való törülközők és eszközök használatra készen, mikor a vírus beütött.

S bár egyre több jel arra mutat, hogy előbb vagy utóbb újra nyitnak a boltok és munkahelyek, lassan kimerészkedünk az utcára - ahogy mondani szokás, lassan visszatérünk a normális kerékvágásba - sokszor elgondolkodom azon, hogy az a világ, ami nekem normális, érintésben, intimitásban, visszatér-e egyáltalán, miként változik majd? Talán a legtöbb kétségem  ehhez kapcsolódik.

Ezért is estek jól tanárom, jó ismerősöm, Hrotkó Heléna következő szavai: 

"Talán ebben az időszakban, mikor az öleléseink lehetősége korlátozott, még inkább felértékelődik az érintés ereje, a közelség fontossága. Kicsit olyan ez számomra, mint egy böjt, amikor a megvonás egyben egy ráébredés az emberi kapcsolatok fontosságára, feltöltő, életet adó hatására"

A karantén hetei, mint böjti időszak a másokkal való érintkezésben - ezt most olyan gondolat, amivel szívesen azonosulok. Hiszen ha másokkal, mint a családommal és selyemszőrű kutyámmal nem is találkozhatom az érintésen keresztül, érzékelésre  ugyanúgy alkalmam van.

Alkalmam van arra, hogy tudatosan megfigyeljem, mivel foglalatoskodik egész nap a kezem. Figyelmem lehet arra, hogy mennyi az az idő, amikor gépet, billentyűt érintek és mennyi az, mikor bárminemű más anyagot gyúrok, gyömöszölök - akár főzés, akár a lakásban való kertészkedés közben. 

kiskert a lakásban

A saját kezemen tapasztalom, hogy mit jelent homogén kenyértésztával dolgozni és miben más a croissant vajas tésztája, ahol szükség van a rétegek elkülönülésére. 

És nemcsak a kezemről van szó: most szabadabban választok, hogy milyen érintésű ruhát hordjak a testemen, nem rakok alapozót az arcomra.

Ha fürdés után testápolót használok, kezemmel megrajzolhatom-megtapasztalhatom a testem külső határait. Ha testmelegre van szükségem, összedörzsölhetem a tenyeremet, ráhelyezve egy-egy testrészemre. 

Ez mind olyan, amit megtehetek. A  mellett, hogy alaposan kezet mosok, kesztyűt húzok, kerülöm a másokkal való érintkezést - az érzékelésre mindig is, most is VAN lehetőség.